Balogh Roland: Twins Effect

Nagy örömmel értesültünk a magyar jazz újabb nemzetközi sikeréről, amikor Balogh Roland tavaly megnyerte a Montreux-i jazzfesztivál gitárversenyét, és ikertestvére Zoltán is elődöntős lett ugyanott. „Élőben” is tapasztaltam, hogy tehetséges, friss invenciókat felmutató muzsikusok, s bár megoszlottak a vélemények a januári Showcase-en nyújtott teljesítményükről, nekem tetszett a játékuk. Ezek után még nagyobb várakozással tekintettem debütáló lemezük megjelenése elé.

Leszögezhetjük: az album meggyőzően bizonyítja, hogy nem véletlenül ítélte oda Rolandnak az első díjat a neves amerikai gitárművész, Lee Ritenour elnökletével felálló zsűri. A mindössze huszonöt éves testvérpár társai – a már meglehetősen hírnévre szert tett Horváth „Plutó” József basszusgitáros és Bordás József dobos – is fiatalok. Már csak korukból adódóan is grooves-os, fúziós zene áll hozzájuk legközelebb, bár egyáltalán nem zárkóznak el a konvencionális behop játéktól, sőt a népzenei feldolgozásoktól sem, ahogyan ezt fellépéseiken tapasztalhattuk. Az albumon persze a fúzió dominál. Amint az már egy mai bemutatkozó lemezen dukál, a számok kétharmada a Balogh fivérek kompozíciója, meglehetősen érett és kidolgoztt témák. A címadó darab (az ikrekre utaló Twins Effect) különösen kiemelkedő, ebben része van Borbély Mihály szaxofonjátékának is. További egy-egy számban még Emilió és Rontó Kitty is közreműködik.

Roland minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy szép pályát fusson be.

Márton Attila
Gramofom 2010 ősz





Back  Top
Íratkozzon fel levelezési listánkra.
Az Ön e-mail címe:
A leiratkozáshoz e-mail-ben elküldjük Önnek az ellenörző kódot melyet a megnyíló kis ablakban lévő mezőbe illesszen be, hogy kérését aktiválni tudjuk.



- MAHASZ
- Abbey Road
- Music.hu
- Steve Hackett
- Gramofon
- HANGMESTER.HU
- Szardínia szállás