2008-ban a Djabe zenekar újult erővel folytatja a munkát. Befejezzük a Take on albumot. A CD-változat hivatalos megjelenési dátuma február 18. Az extrákkal kiegészített DVD Audio kiadás március 27-én lát napvilágot. Az új album kapcsán a zenekar Európát, Észak-Amerikát és Ázsiát érintő turnéra indul 2008 folyamán.
A Djabe kvintett felállásban dolgozik tovább, azaz a pótolhatatlan Sipos András helyére nem érkezik új tag. Vendége lesz azonban a magyarországi és egyesült államokbeli koncerteken John Nugent kanadai szaxofonos, aki közreműködött a Take on felvételein. John Nugent tengerentúli szaxofonos középgeneráció kiemelkedő egyénisége. Játszott Ella Fitzgeralddal, Tony Benett-tel, Clark Terryvel, a Temptations-szel, Steve Ray Vaugh-hal és tagja volt a Woody Hermann Orchestra-nak.
A koncertekkel kapcsolatban figyelje Turné oldalunkat.
A Sipi emlékkoncert nagyon pozitív visszhangjai arra sarkallnak bennünket, hogy májusban megjelentessük a koncert teljes anyagát DVD-n. A koncert tapasztalatai alapján további együttműködés várható Steve Hackettel is és tovább folynak majd a 2006-os és 2007-es koncerteket feldolgozó Slices of Life DVD munkálatai is.
2008. január 10.
Banai Szilárd – dob
Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár
Kovács Ferenc – trombita, hegedű
Kovács Zoltán – zongora
- - -
[2007.12.12.] Gramofon cikke a Djabe: Köszönjük, Sipi! cd-ről
Köszönjük, SIPI!
A Djabe zenekar alapító tagja, az ütőhangszeres és énekes Sipos András, vagy ahogy barátai hívták, Sipi ötvenhárom évesen, nemrég váratlanul elhunyt, óriási űrt hagyva maga után a magyar zenei életben. Őrá emlékezik legújabb lemezével zenekara, a magyar paletta egyik legegyénibb, legátütőbb együttese. Nehéz egy emléklemezt méltatni, főleg akkor, ha olyan zenészt búcsúztatunk, mint Sipos András, aki több mint tíz éve határozta meg a Djabe hangzását. Ő volt a Djabe lelke, sikereinek motorja, és nem mellesleg olyan kiváló ütős, amilyen kevés születik. Olyan felvételek kerülnek ilyenkor elő, amelyek régi emlékeket idéznek, ezért felkavaróak.
Amikor egy emléklemez megjelenik, általában nem abból indulnak ki a szerkesztők, hogy szélesebb hallgatósághoz szóljanak. Leginkább a kiváló muzsikus tisztelői számára állítják össze az anyagot. Ez azonban a Djabe elmúlt bő évtizedét is összefoglalja, talán azért is, mert a Djabe valahol egyenlő lett Sipos Andrással. Egy komoly, elemi erővel ható album, ami után nehéz másik lemezt feltenni. A technikának köszönhetően ma már nem akadály, hogy korábban felvett, fel nem használt zenei alapra jóval később újra rámuzsikáljanak, megidézve a múltat, a régi időket. Az ilyen jellegű, ritka élményt nyújtó felvételek mellett két új szám, a Sipi emlékének íródott Szavak nélkül és Lelkek cseréje is felkerült az albumra, mindkettő kiváló, méltó kompozíció. A magyar zenei díjas Witci Tai To legutolsó megszólalása zárja a sort, ez önmagában is kuriózum és emlék, Sipos András közvetlenül halála előtt játszotta Debrecenben szeptember 7-én, amikor utoljára állt színpadon.
Pál Eszter
Gramofon, XII. évfolyam 4. szám
- - -
[2007.10.02]
DJABE ÉS STEVE HACKETT
„Sipos András jótékonysági és emlékkoncert”
2007. november 30. 19.00 óra Petőfi Csarnok
1146 Budapest, Zichy Mihály út 14. - Telefon: 06 1 363 37 30 Jegyrendelés:www.jegyelado.hu, www.gramy.com
Közreműködnek: Djabe, Steve Hackett, Said Tichiti, Balogh Kálmán, Dresch Mihály, a Magony zenekar és színész barátok.
A Djabe zenekar alapító tagja, az ütőhangszeres és énekes Sipos András életének 53. évében váratlanul elhunyt. Óriási űrt hagyott maga után a színpadon és a zenekarban egyaránt. Meghatározója volt a Djabe hangzásának, és oroszlánrésze volt a zenekar itthoni és külföldi sikereiben, díjaiban. Sokszínű, vidám egyéniségét tisztelték és szerették barátai, zenész- és színésztársai és a nagyközönség egyaránt. A Djabe zenekarral Magyarországon kívül 19 országban örvendeztette meg a közönséget játékával.
Sokan színészként ismerték. 1981-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd 18 évig a Vígszínház tagja volt. Emlékezetes alakításai maradandóak a nézők számára. Legszívesebben a Dzsungel könyve, a Padlás, az Össztánc, a Játszd újra, Sam! előadásokra emlékezett. Szinkronszínészként nívódíjat kapott.
A legtesthezállóbb szerep számára az Európai Reneszánsz Tisztelői Társulattal bemutatott Hrabal előadás a Táncórák idôsebbeknek és haladóknak volt. Bubik Istvánnal és Ruzicska Tamással alapították a Macumba ütőegyüttest, mellyel később nagy sikereket értek el.
Sipi úgy tudott a kézi ütőhangszereken játszani, hogy ha eloltották a villanyt, azt hitte a közönség, hogy egy eredeti afrikai dobost hall. Ez történt a párizsi Pompidou központban. A fekete közönség szinte „felháborodott”. Egy fehér ember úgy zenélt, mint ők…
Szenzációsan játszott mindenen, amihez hozzányúlt, de igazából ő a djembe fejedelme volt.
Sipos Andrást gyászolja a színésztársadalom, zenészbarátai és legfőképpen a családja -felesége és három kicsi lánya. Tercsike hét, Anna és Ágota négy évesek.
A szervezők a koncert teljes bevételét a családnak ajánlották fel. Minden szereplő, technikai közreműködő és szolgáltató lemondott a díjazásról.
A „Sipos András jótékonysági és emlékkoncert” műsora
A műsor első részében a színészkollégák emlékeznek.
A prózai bevezető után színpadra lép a Djabe zenekar. Külön erre az estére összeállított műsorával búcsúzik a baráttól, a zenésztárstól az együttes. Fellép a műsorban több, korábban a zenekarral együtt játszó zenész is. Said Tichiti, marokkói származású énekes és ütőhangszeres, aki több lemezen és koncerten szerepelt már a zenekarral.
A műsor kiemelkedő vendége Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa, aki a „Táncolnak a kazlak” c. albumon közreműködött és koncertezett is a Djabe-val Londonban. Első szóra elvállalta a fellépést. Saját repertoárjából is játszani fog egy külön blokkot. Természetesen Steve több közös számot előad a koncerten a Djabe-val is.
Fellép Kovács Ferenc Magony zenekara; Balogh Kálmán cimbalmossal és Dresch Mihály kiegészítve emlékeznek meg Sipiről.
Természetesen mindent előre nem tudunk elmondani a koncertről, maradjanak még meglepetések, de az biztos, hogy a Djabe a technika és videokivetítő segítségével még egyszer, utoljára együtt fog zenélni Sipivel.
Szeretne a zenekar méltóképpen emlékezni Andrásra, ezért minden idők egyik legizgalmasabb Djabe programját rakják össze, melynek színvonalát tovább emelik a fellépő vendégművészek.
Reméljük, sokan lesznek erre a rendkívüli műsorra kíváncsiak, hiszen minden jegy megvásárlásával a családot segítik.
Jegyárak:
Diákjegy: 1800 Ft -
belépéshez (érvényes matricával ellátott) diákigazolvány felmutatása szükséges.
Belépőjegy: 3800 Ft
Belépőjegy + Djabe: Köszönjük Sipi! CD: 5800 Ft
Jegyek kaphatók: A Concert and Media hálózatában, a Gramy Records irodájában és a helyszínen. Online jegyrendelés: www.jegyelado.hu, www.gramy.com.
„A Djabe búcsúzó CD-t készít Sipinek. Az együttes október elején stúdióban rögzíti a lemez anyagát. Minden hangot Andrásnak játszunk. Régi számok, soha nem játszott kompozíciók, archív és fel nem használt felvételek segítségével Sipi is ott lesz a stúdióban és a számok egy részén.
A lemezt az a Witchi Tai To zárja, mely Sipi utolsó koncertjének, utolsó száma volt a debreceni Jazz napokon 2007. szeptember 7-én.
Ha tudjuk, hogy ez lesz az utolsó alkalom, talán sohasem jövünk le a színpadról.”
Égerházi Attila
A koncert megrendezését lehetővé tették: Votec, HG Event Technics, Perfect Design Factory, Duotone Repro, Print America, Pharma Press Kft., Pont Reklám, Jazzy Rádió, Duna TV, QIB, Concert és Média Kft.
A koncert támogatóinak listáját folyamatosan frissítjük.
- - -
[2007.07.13] Nyári turné 2007
A Djabe zenekar 2007-ben 10 országot érintő nyári turnéra indult. A külföldi koncertsorozat az azerbajdzsáni Bakuban kezdődött és a szerbiai Nisben zárul. Az előbbieken kívül június elejétől augusztus közepéig az együttes ellátogat Lettországba, Finnországba, Ausztriába, Portugáliába, Kanadába, az Egyesült Államokba és Bulgáriába.
Augusztus végén és szeptember elején Magyarországon ad koncerteket a Djabe. Pécs, Keszthely, Budapest és Debrecen látja vendégül a jazz/world stílus kiemelkedő hazai képviselőjét.
„A zenekar egyértelműen tehetséges.” Jed Eisenmann, Village Vanguard, New York
A zenekar amerikai utazását a Nemzeti Kulturális Alapprogram,
és a Nemzeti Kulturális Örokség Minisztériuma támogatta.
- - -
[2007.04.19] Djabe: Message from the Road
Dupla koncert CD és DVD
GR-071/072
Az album anyagát a zenekar 2006-os magyarországi, európai és amerikai turnéja során rögzítette. A kétlemezes kiadvány egyik korongja audio CD, a másik Dualdisc. A Dualdisc egyik oldala a lejátszóba helyezve CD, melyen a koncertfelvételek második fele hallható, a másik oldala pedig DVD, melyen a teljes koncertanyag található, 5.1 surround hangzásban.
A DVD-n helyet kapott egy berlini rádióinterjú, valamint a ’Videos from the road’ egyórás koncertbejátszásokkal gazdagított 2006-os útifilm is.
[2007.03.14] Hatok koncert az A38 hajón Március 29-én!
Kovács Ferenc kitűnő formációja viszonylag ritkán ad koncertet. E kivételes alkalmak egyike lesz a március 29-én megrendezésre kerülő koncert. A lemezbemutatónak is tekinthető előadáson új dalok is felcsendülnek majd.
Kovács ezt a formációját a Djabe és Dresch Quartet zenészeiből hívta életre. Hozzájuk csatlakozott az elbűvölő hangú Váczi Eszter. Az est vendége lesz a világhírű cimbalmosunk Balogh Kálmán.
Kovács Ferenc - ének, trombita, hegedű
Váczi Eszter - ének
Dresch Mihály - szaxofon
Szandai Mátyás - bőgő
Schrek Ferenc - pozan
Kovács Zoltán - zongora
Banai Szilárd - dob
Vendég: Balogh Kálmán - cimbalom
Helyszín: A38 hajó, Budapest, Petőfi Híd Budai Hídfő, 464-3940
Időpont: 2007.03.29. este 8 óra www.a38.hu
- - -
[2006.11.13] Djabe - Táncoltak a kazlak
GR-066
A PRince Award-díjas és Los Angelesben Surround Music Awardra jelölt album turnéjának dupla koncert DVD-je.
A Djabe zenekar mindig is igyekezett zenéjét
multimédiás eszközökkel is megjeleníteni. Jó
példa erre a 2003-as Táncolnak a kazlak turné,
ahol a zenekart Égerházi Imre európai hírű festőművész
alkotásai ihlették meg. A zene élvezete
közben a koncertlátogatók a színpadra
vetített festményeket, az ezeket inspiráló motívumok
filmfelvételeit láthatták. Ezeknek egyik
különleges darabja a Jégvilág, ahol a festmények
animációs filmekként elevenedtek meg.
A festő halálközeli élményeit bemutató festménysorozatának
darabjait mozgatták meg az
alkotók. Mindezt pedig a zenekar élőben, igazi
surround hangzásban kísérte. A hangfalakkal
körbe rakott koncertteremben a közönség a zene
közepében találta magát, mintha otthon, a házimozija
előtt ülne. A Táncoltak a kazlak dupla
DVD jóvoltából most pontosan ezt az audiovizuális
élményt élhetjük újra. És nem csak ezt.
Dokumentumfilmeket, útifilmeket, werkfilmet,
németországi koncertfelvételt láthatunk a zenekarról
és Égerházi Imre festőművészről. Összesen
300 perc anyag található az igényes papírcsomagolású,
dupla lemezes DVD-n.
Dupla DVD
papírtokos csomagolás
131 perces koncert
LPCM sztereó és Dolby 5.1 hang Extrák:
Multiangle: a kivetített filmek
100 perc dokumentum- és koncertfilm
fotogaléria
Új koncert album, mely csak digitális letöltési formátumban kapható.
A Djabe zenekar 2003-ban nagyszabású országos turnét bonyolított le a többszörösen díjazott „Táncolnak a kazlak” című albuma kapcsán. Az összművészeti multimédiás előadásként emlegetett koncertsorozat Petőfi Csarnokban rögzített állomása 2006. novemberében jelenik meg dupla DVD-n.
A zenekar több koncertet is rögzített a turné alkalmával. Ezek közül került ki a „Tájak” című album anyaga, mely a Budapesten, a Pesti Vígadóban készített 48 sávos felvétel. Barabás Tamás kitűnő hangmérnöki munkáját élvezheti ismét a hallgatóság.
Az album borítója a djabe.hu honlapról tölthető le ingyenesen, míg a zeneszámok a dalok.hu oldalon vásárolhatóak meg.
Banai Szilárd dobok, Barabás Tamás basszusgitár, Égerházi Attila gitár, Kovács Ferenc trombita, hegedű, szárnykürt, Kovács Zoltán billentyűs hangszerek, Sipos András ének, ütőhangszerek
- - -
[2006.07.07] A Djabe nyári turnéja kirobbanóan sikeres volt!
A Djabe zenekar sikeres turnét bonyolított le a nyár folyamán.
A turné a Slices Of Life 2006 Summer Tour nevet viselte.
A koncertsorozat 5 országot érintett és közel 15 ezer ember élvezhette a zenekar játékát.
Litvániában, a Klaipedai fesztiválon díjat is vehetett át a zenekar vezetője, Égerházi Attila.
Az USA-ba, a New York állambeli Rochester-ben 4 koncertet is adott a Djabe. A közönség lelkesen fogadta a Barabás Tamás egyedi kompozícióit és a virtuóz hangszerszólókat. Sokan voltak, akik már 2 éve is látták az együttest és kifejezetten készültek a Djabe fellépésére. Mások James Brown koncertre igyekezvén választották inkább a különleges magyar zenekart.
Olaszországban az Udine Jazzfestival keretében szerepelt az együttes, szintén pozitív meglepetést okozva a közönségnek.
A turné a lengyelországi Krakkóban, a krakkói rádió auditeriumában adott koncettel zárul.
A Djabe a külföldi fellépések között kétszer Budapesten is látható volt, a Colombus Jazzhajón és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A zenekar amerikai utazását a Nemzeti Kulturális Alapprogram,
és a Nemzeti Kulturális Örokség Minisztériuma támogatta.
- - -
[2006.04.26] Djabe koncertet közvetít a Magyar Rádió
A Magyar Rádió Bartók adója 2006. május 3-án este 11 órakor közvetíti a Djabe zenekar március 17-i Márványteremben rögzített egyórás koncertjét.
Az együttes az Életképek című új lemezéről játszott kompozíciókat.
A hangverseny a Jazz a Márványteremben sorozat keretében került rögzítésre.
- - -
[2006.03.24]
Djabe koncertet közvetít a Duna TV 27-én!
A Duna TV ismét műsorára tűzi a március 2-án már leadott "Táncolnak a kazlak - Élő" c. magyar koncertfilmet.
Az egyórás anyagot 27-én hétfőn, 23.45 perces kezdéssel sugározza a televízió.
A felvétel a zenekar 2003-as turnéjának budapesti, Pesti Vígadóban rendezett állomásán készült. Az Égerházi Imre festményekre komponált lemez bemutatóján elhangzott az album csaknem teljes anyaga. Ez a film előhírnöke a 2003-as turnéról most készülő DVD-nek, melynek anyagát egy másik budapesti koncerten, a Petőfi Csarnokban rögzítette a zenekar.
A Djabe most befejeződött turnéja után és a 2003-as DVD megjelenése előtt kedvcsinálónak ajánljuk a "Táncolnak a kazlak - Élő" koncertfilmet.
A filmhez jó szórakozást kívánunk!
- - -
[2006.03.16] Kovács Ferenc új albuma: Hatok
Jancsó Zoltán versei, Váczi Eszter énekével.
Kovács Feri ismét zseniális albumot hozott össze. Jancsó Zoltán verseit zenésítette meg és meghívta maga mellé énekesnek a csodálatos hangú Váczi Esztert. A megzenésített versek közé bekerült néhány instumentális jazz kompozíció is, melyek híven tükrözik Kovács Feri aktuális zenei törekvéseit.
A zenésztársak a Tranzit formációval egyezően a Djabe és a Dresch Quartet tagjaiból verbuválódtak Schreck Ferenccel kiegészülve.
[2006.03.13] Megjelent a Slices of Life / Életképek album surround DVD változata
A Djabe Táncolnak a kazlak DVD-Audio albumát 2005-ben Surround Music Award díjra jelölték Los Angeles-ben, így nem kis várakozással tekint a közönség és a szakma a Djabe új audio DVD-je elé.
A CD anyagát tartalmazó DVD video lemezen a 11 kompozíció surround-ban hallható. 5.1 Dolby Digital és 5.1 DTS hangsávok közül választhatunk.
A surround berendezéssel nem rendelkezőknek tömörítetlen stereo PCM hang áll rendelkezésre.
A korong gazdagon tartalmaz extrákat.
Ilyen a 2004-ben, a New Orleans klubban rögzített koncertfelvétel, melynek érdekessége, hogy közreműködik rajta Tóth Viktor szaxofonos, aki 2004 márciusa és 2005 áprilisa között dolgozott a zenekarral.
Található a lemezen egy élő TV felvétel a Hajdúböszörményi utcarész című kompozícióval és egy zenekari utifilm a 2005-ös Pori és Stockholmi fellépésekről.
Az audio korong DVD video formátumban készült, tehát bármilyen készülékben lejátszható.
PAL, Nincs régiókód, Kódszám: GR-063-EAD
[2005.11.28] A Djabe zenekar Táncolnak a Kazlak című DVD Audio lemezét az Egyesült Államokban Surround Music Award-ra jelölték, a legjobb extra tartalom kategóriában
A Surround Music Award 2005 sajtóközleménye, melyet New York-ban, november 28-án tettek közzé:
"A CMP Entertainment média, a Surround Music Award producere bejelentette a 2005-ös év nomináltjainak listáját. A díjátadó ünnepségre december 15-én, a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hills-ben, Kaliforniában kerül sor. A negyedik hivatalos Surround Music Award rendezvény házigazdája a surround hangzás úttörője, a DTS lesz.
A nomináltakat több mint száz jelölt közül választotta ki a surround hangzás újságíróiból és producereiből összeállított zsűri. A közönség is szavazhat közönségdíjra, melyet a High Fidelity Review ajánlott fel. Ha szeretne szavazni a nomináltakra a kategóriában, látogassa meg a www.highfidelityreview.com honlapot. A győztesek a Beverly Hilton Hotelben, december 15-én rendezett gálán kerülnek kihirdetésre, a kétnapos Surround 2005 konferencia nyitónapján.
2004-ben ebben a kategóriában a Rolling Stones, 2003-ban a Pink Floyd kapta a díjat.
2004-ben ugyanez a kiadvány már részesült nemzetközi elismerésben. Legjobb multimédiás alkotás Díjat kapott a nemzetközi PRinceAward gálán. Az album CD változatát 2004-ben Fonogram díjra is jelölték a legjobb hazai jazz album kategóriában.
További információ és jegyrendelés a 2005-ös Surround Music Award-ra: www.surroundexpo.com"
BEST ADDITIONAL FEATURES
• A High Resolution Music Experience; Various Artists [AIX Records]
• Guero; Beck [IGA/Interscope]
• Rumor Mill; The Carl Verheyen Band [AIX Records]
• Running on Empty; Jackson Browne [Rhino Entertainment]
• Sheafs are Dancing/tancolnak a kazlak; Djabe [Gramy Records]
[2005.11.10] Megjelent az új Djabe CD! Djabe - Slices of Life / Életképek
Megjelent a zenekar várva-várt új stúdiólemeze. A Djabe tovább építette a Táncolnak a kazlak hangzásvilágát és pergőbb, lendületesebb anyagot alkotott. A számok nagy részét Barabás Tamás jegyzi. A szaxofonokat ezúttal is az angliai zenésztárs Ben Castle (Sting, Carleen Anderson, Marillion, Steve Hackett) kezeli. Az új album egyelőre CD-n jelenik meg, de 2006. februárra a DVD-Audio változat is napvilágot lát. A zenekar 2006. február 24. és 2006. március 4. között országos turnén mutatja be az új lemez anyagát.
[2005.09.28] Djabe koncertet közvetít a Bayerisher Rundfunk alpha televízió
A Djabe zenekar németországi Burghausenben, április 15-én adott koncertjét október 2-án, 21.15-kor közvetíti a müncheni BR alpha televízió.
A Djabe a burghauseni Jazzwoche 2005 keretében nagy sikerű koncertet adott a Wackerhalle színpadán. A BR alpha műholdas adása Magyarországon a UPC műholdas előfizetőinek 256-os csatornáján fogható. Más területeken és szolgáltató esetében érdeklődjön kábel szolgáltatójánál.
A hangversenyt a televízió 5.1 surroundban sugározza.
A koncert érdekessége, hogy Tóth Viktor szaxofonos, aki egy évig dolgozott a Djabe zenekarral, ezen az estén volt utoljára hallható a Djabe színeiben.
[2005.09.19] Egy szinvonalas és sikeres story folytatódik
Megjelent a
9:30 Collective - Momentary Fame című új albuma
A 9:30 Collective története 1998-ra nyúlik vissza, amikor a zenekar 9:30 néven megjelentette első albumát. A lemez a jazz műfajában szokatlanul intenzív médiavisszhangot kapott. A Huszár Endre vezette csapat ismét szinvonalas albumot készített, mely azt meséli el, hogyan lehet egy jazz albummal címlapra, és a híradókba bekerülni. A kítűnő zenei anyagot egy hangjáték foglalja keretbe, melyhez rajzfilm is készült. A zeneanyag mellett a CD-n ez a rajzfilm is helyet kapott.
A Djabe zenekar rövidesen befejezi a Slices of Life (Életképek) című
új stúdió albumát. Azonban a novemberi megjelenés előtt már hallható
2 kompozíció az új CD-ről, a Djabe goes to festivals nyitószámaiként. A két friss kompozíció mellett felkerült a Goes to festivals korongra 26 perc koncertfelvétel is, melyet fesztivál fellépései alkalmával rögzített a zenekar, közvetlen a keverőpultokról. A helyi felkonferálásokat is tartalmazó anyag felvillantja a Djabe fesztivál fellépéseinek néhány emlékezetes pillanatát Rochesterből, Kaunasból, Burghausenből, Poriból és Stockholmból.
[2005.07.29] A Djabe zenekar elbűvölte a finn és svéd jazzrajongókat
A Djabe zenekar a stockholmi
Skeppsholmen
Stora szinpadán
Verőfényes esti órában lépett a 40 éves jubileumát ünneplő Pori
Jazzfesztivál színpadára a Djabe zenekar. Az este 8-kor kezdődő,
1 órás koncert lendülete és frissessége, valamint magyaros eredetisége
magával ragadta a közönséget, akik folyamatos vastapssal üdvözölték
a kompozíciókat és a szólókat.
A július 21-i programban Poriban olyan világsztárok szerepeltek, mint Charlie
Haden, Jamie Cullumn és Kenny Garrett.
A szintén világhírű Stockholm Jazz 2005 is sikeres állomás volt a zenekar életében.
A Stockholm szívében fekvő Skeppsholmen szigeten felállított hatalmas színpad
előtti nézőtéren kb. 5000 fő tudott helyet foglalni, illetve állni.
A stockholmi közönség a szintén fergeteges hangulatú koncert után megrohanta
a CD árusító pavilont, majd kisebb tumultus alakult ki a dedikáló sátor előtt.
A lelkes, vadonatúj svéd Djabe rajongók közül néhányan olyan véleményüknek
adtak hangot, hogy számukra a Djabe előadása volt a fesztivál legjobb koncertje,
pedig július 23-án olyan világsztárok is szerepeltek a színpadon, mint Johnny
Griffin, Toots Thielemans, Lisa Nilsson, Didier Lockwood, Peter
Cincotti, a zárónap előtt pedig: Lee Ritenour, Roy Haynes, Lauryn
Hill és John Abercrombie.
A Djabe legközelebb augusztus 11-én ad koncertet a bulgáriai nemzetközi
Bansko Jazzfesztiválon.
A Live Archive sorozat 2005-ös daradbja. Steve akusztikus turnéjának Londoni,
a Queen Elizabeth Hall-ban adott koncertjén került rögzítése.
A dupla CD a koncert teljes anyagát tartalmazza, Steve, John és Roger kommentárjaival.
Az első CD-n Steve egyedül hallható, a második részben - kiadványunk második
CD-jén - csatlakozott hozzá fuvolista öccse John Hackett, és billentyűse Roger
King.
Az Angliában élő bőgős a legkíválóbb szlovákiai és cseh zenészekkel készített
kitűnő albumot. A kiadvány megjelent LP-n és CD-n is. Nagyszerű kompzíciók
hallhatók a lemezen, melyek beleélésre késztetik a hallgatót. A zene teljesen
magával ragadó és minőséget biztosít számunkra.
"Steve Hackett most egy könnyen befogadható, élvezhető dallamokat kínáló,
dramaturgiailag kifogástalan ciklikus művet tett le az asztalra: a tizenöt tételből
alló Metamorpheus vérbeli programzene, Orfeusz és Euridiké sokszor megénekelt
mitológiai történetének XXI. századi adaptációja. A sztorit "elmesélő" gitárszólót
maga Hackett játsza, míg a nyolctagú Underworld Orchestrában fivére, a fuvolista
John is felbukkan"
[2005.03.16] Steve
Hackett vinyl LP jelent meg a Gramy Records gondozásában
John és Steve Hackett: Sketches of Satie című Erik
Satie feldolgozásokat tartalmazó albuma korlátozott
darabszámban kiadásra került 180g-os audiofil vinyl
lemezen is. Az anlóg hangzás szerelmeseinek igazi
csemege a CD teljes anyagát tartalmazó 49 perces
korong, mely kedvező áron kerül
forgalomba.
Erik Satie varázslatos zenéjét Steve Hackett hangszerelte
át akusztikus gitárra és fuvolára. Mai zaklatott,
dübörgő világunkban nyugtató felüdülés ilyen szép
és kiérlelt muzsikát hallgatni, különösen lemezjátszóról. Hackett és bakelit
rajongóknak kötelező.
[2005.03.10] Gramofon Magazin 2005-ös tavaszi számának kritikája Kovács Ferenc Tranzit című lemezéről
"Itt az ideje, hogy a legszűkebb szakmai közönségen
kívül mások is felfedezzék Kovács Ferenc eredeti zeneszerzői
és előadóművészi tehetségét. Tranzit című lemezén voltaképp
alkalmazott zenét rögzített: ezek a darabok Kovács
Gerzson Péter Tranzdanz nevű, underground körökben
régóta jegyzett táncegyüttesének új előadásához készültek.
A CD-t hallgatva azonban nem hiányzik a tánc, a mozdulat,
a látvány: minden kompozíció autonóm, teljes ertékű,
gondolatilag, érzelmileg és dramaturgiailag is kifejezetten
erős. Még az sem zavar, hogy az album óhatatlanul heterogén,
hiszen csaknem negyed század zeneszerzői terméséből
válogat. A megszokott hangszerei (hegedű, trombita,
szárnykűrt) mellet Kovács ezúttal zongorázik és ütőhangszereken
is játszik, a ritmusszekciót Szandai Mátyás (nagybőgő)
és Bani Szilárd (dob) alkotka, főszereplővé lép elő
a zongorista Kovács Zoltán, Dresch Mihály és szaxofonja
pedig önálló fejezet. Kihagyhatatlan"
[2005.01.17] Megjelent
Horgas Eszter filmzene feldolgozásait tartalmazó lemeze
Horgas Eszter, aközismert és közkedvelt fuvolaművésznő különleges
ajándékkal készült a 2004-es karácsonyra: egészen új
oldalról mutatkozik be, az eddiginél garantáltan sokkal szélesebb közönségnek.
Új albumára
ugyanis a legnagyobb filmslágereket vette fel, egyszerre
friss és igényes, hangszerelésben.